- A ritmikus gimnasztika talán a legnőiesebb olimpiai sportág. 4 éves kortól ajánljuk, mert ekkor rendkívül fejlesztő hatással van, szellemileg és testileg is, de természetesen idősebb korban is lehet hozzánk csatlakozni - mondta Baumann Loretta szakosztályvezető. - Javítja a koncentrációt, mozgáskoordinációt, a finommotorikát és nem utolsó sorban gyönyörű tartást ad a gyermekeknek.


A céljaik kapcsán így fogalmazott a sportvezető.

- Elsődleges célunk a mozgás öröme és a sport megszerettetése. A járványidőszak alatt 2015-ben született és annál idősebb leigazolt sportolókkal foglalkozunk korcsoportokra bontva, de a jövőben tervezünk kezdő csoportok indítását, mind az ovis, mind az iskolás korosztálynak. 


A jelenlegi edzésekről így vélekedett.

- Hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön vannak edzések, kiegészítve plusz balett órákkal. A közeljövőben 3-4 alkalomra szeretnénk bővíteni ezek számát. Jelenleg körülbelül 45 gyermekkel foglalkozunk. A tavaszi félévet az alapozásra szánjuk, lányainknak megtanítjuk a ritmikus gimnasztika alapjait, a testtechnikai elemektől a szerkezelésig. Balett tanárunk pedig a koreográfiák kiviteli pontjában veszi ki részét, segíti a lányoknak a még nőiesebb és még kecsesebb mozgást elsajátítani.


A versenyző lányok felkészülését mindenben segítik és támogatják.

- Néhány versenyzőnknek, akik már idén vagy a következő szezonban szerrel fognak versenyezni lehetőségük van nagyméretű tornateremben készülni Budapesten. A megfelelő belmagasság elengedhetetlen a sikeres koreográfia kivitelezéséhez. Ezek az edzések kiemelten személyre szabottak, edzőink munkáját korábbi válogatott ritmikus gimnasztikázó is segíti, amely felettébb eredményes. A versenyelőkészítő csoportban szereplő gyermekek mindegyikéhez külön-külön készülnek az edzők által megálmodott zenék, gyakorlatok.

Baumann Loretta kitért a közelgő versenyekre is.

Tóth Vivien felnőtt II.osztályú versenyzőnkkel gőzerővel készülünk a Vidékbajnokságra. Új gyakorlatot kellett készítenünk neki, ugyanis az olimpiai ciklussal változott a követelmény. A buzogány, mely számára egy teljesen új szer, kihívásokkal de egyben örömteli pillanatokat hoz nekünk a terembe.