U17-es válogatottunk a 29. Nemzetközi Ifjúsági Torna zárónapján, szombaton Románia ellen lépett pályára. A mieink Földes Milán és Károly Bálint góljával 2-0-ra megnyerték a meccset, és ezáltal megszerezték a torna ötödik helyét. Az aranyérmet Csehország szerezte meg, a második Szerbia lett, a harmadik helyen pedig Izrael végzett.

Zsivoczky Gyula szövetségi edző Steer Bence - Markos Kristóf (Hajdú Ádám a 66. percben), Tóth Ferenc, Czégel Máté (Tar Zsolt a 78. percben), Bodó Norbert - Kállai István, Károly Bálint - Földes Milán, Radó András, Hosszú Péter (Karacs Roland a 60. percben) - Serfőző Bence (Vakulya Balázs az 53. percben) összeállításban szerepeltette a gárdát.

Lendületesen kezdtek a mieink, s már a hatodik percben megszerezték a vezetést: Földes Milán 18 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A 14. percben megduplázta előnyét válogatottunk, Radó András szögletét követően Károly Bálint öt méterről csúsztatott a hálóba. A meccs további részében is fölényben futballozott együttesünk, de több gólt már nem tudott szerezni, így végül 2-0-ra győzött, s így a torna ötödik helyén végzett.

- Csapatunk az utolsó meccsen is igen egységes volt, az első félidőben igen hatékonyan és eredményesen futballoztunk - nyilatkozta a mérkőzés után honlapunknak Zsivoczky Gyula. - A másodikban is sok lehetőségünk volt, és bár ezeket már nem tudtuk kihasználni, győzelmünk teljesen megérdemelt volt. A torna fontos állomás volt az őszi Eb- selejtezőkre való felkészülésünkben, sok játékosunk tudta megmutatni értékeit.

A torna győztesének járó serleget a döntőben a Szerbiát 1-1-es döntetlen után büntetőkkel legyőző Csehország szerezte meg, a harmadik helyen a lengyeleket 1-0-ra verő Izrael végzett, a hetedik helyért vívott meccsen pedig Horvátország 4-1-re múlta felül Szlovákiát.

A legjobb kapust illető díjat Szadai József, Ráckeve város önkormányzatának képviselője adta át a cseh Vastimil Veselynek, a legeredményesebb góllövőt, a szerb Matija Nastasicot pedig Jámbor László, a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési igazgatója díjazta. A második helyezett Szerbia játékosai Tomislav Karadzictól, a Szerb Labdarúgó Szövetség elnökétől vehették át érmeiker, míg a győzteseknek járó serleget és az aranyérmeket Kisteleki István, az MLSZ elnöke adta át a cseh fiataloknak.

Forrás: mlsz.hu